2013. november 8., péntek

Mesterség és művészet


Született tehetség vagy tanult mesterember? A múzsa csókja vagy amerikai típusú kreatív írástechnika? Habár a két csoport álláspontja egyre közelebb kerül egymáshoz, még napjainkban is majdnem vérre menő viták zajlanak a hazai (forgatókönyv-) írók között az írás, írástechnika tanulható voltáról.



 Nincs új a nap alatt. Ennek illusztrálásaként álljon itt két idézet:
"Hogyan gyarapíthatja az író szókincsét, hogyan fejlesztheti technikáját: ezek sokkal általánosabb dolgok, semhogy e specziális tárgyú fejtegetések körébe volnának vonhatók. Csak annyit, hogy a jobb magyar írókat mindig plajbászszal a kezében olvassa az ifjú, kijegyezve minden szót vagy frázist, mely előtte ismeretlen vagy melyről érzi, hogy nem tartozik ahhoz a szókincshez, mely mindig kezeügyében van. Törekednie kell, hogy minden fogalomra minél több szóval rendelkezzék, hogy az értelem vagy a forma szükségleteihez képest válogathasson belőlük. Ismernie kell a régi nyelvet és a tájszólásokat is, mert ezekre is rászorulhat. De ismétlen, mindezek az írói és illetve a költői működésnek olyan kellékei, melyekre elvégre mindenkinek szüksége van, a ki arra adja fejét, hogy a múzsák berkeiben vándoroljon, én pedig e helyütt csak azokat az elveket és szabályokat akarom taglalni, melyekre különösen a műfordítónak van szüksége.
De azt kérdezhetné tőlem valaki: «ugyan mire való itt szabályokat gyalulgatni, mikor magam mondtam az imént, hogy a műfordítás is költői tehetséget kíván, hogy tehát nemcsak poeta fit, hanem bizonyos tekintetben traductor versuum is fit? A kivel vele születik e tehetség, az majd eltalálja a módját, hogyan fejleszsze, a nélkül, hogy mindenféle paragrafussal akarnák békóba verni!»
Ezekre az ellenvetésekre nagyon könnyű a válasz. Igen, a költő is születik, de ha lángelme is, kénytelen prozódiát tanulni! Magától, útbaigazítás nélkül is rájött volna sok mindenféle szabályra, az bizonyos; de mikor? mennyi időt vesztett volna? Nincs olyan művészet, melynek idő multán le ne szűrődnének bizonyos technikai szabályai; ezeket a technikai szabályokat pár óra alatt megtanulhatja a tehetség, nélkülök pedig talán pár évig a sötétben botorkálna. Jaj volna a festészetnek, ha minden növendék maga volna kénytelen felfedezni a színvegyületek keletkezését és hatását, és jajj a szobrászatnak, ha minden ifjú művész maga volna kénytelen rájönni a gipszminták vasvázának készítése módjára! Tehetséget nem olthat egyikökbe sem az a mester, a ki ezt nekik, évszázados tapasztalatok eredményeként, elmagyarázza; a műfordításra való tehetséget sem fogja megadhatni ez a mű senkinek sem; de azt, a kinek a természet megadta e tehetséget és az annak kifejtésére való hajlamot, talán meg fogja óvni sok ballépéstől."
 
És a másik:
"A fordítás mûvészetéről (...) adott ki a Kisfaludy Társaság egy tíz íves könyvecskét, tele helyes útmutatásokkal azok számára, akik a fordító-mûvészet titkait meg akarják tanulni - ha tudják. Csak az a baj, hogy ezeket megtanulni nem lehet. Nem lehet pedig azért, mert mûvészetről van szó, - a művészet titkai azonban megtanulhatatlanok; nem mert titkok, hanem mert ezek a titkok mindig csak egyes eseteknek a titkai. A művészet egyéni dolog, mely minden egyes emberrel újra kezdődik s minden egyes emberrel újra kezdődnek a lehetőségei. E lehetőségek határtalanok, mint az egyéniség s a tehetség lehetőségei. A művészetnek nincsenek szabályai, legfeljebb fogásai vannak, - úgynevezett technikai fogások. Azaz hogy még fogásai sincsenek igazában. (...) mond ugyan olyasmit, igen józanul, hogy tehetséget nem olthat a tanítványba a mester, de technikai tapasztalatait tovább adhatja neki, megóvván az ifjút a kerülő utaktól, vagy másoktól már megtett utak felesleges megjárásától. Félek, hogy csak a legeslegkülsőbb, még a mesterséghez is alig tartozó fogásokat lehet így tovább örökíteni. Amit (...) példának mond: hogy jaj volna a festészetnek, ha minden növendék maga volna kénytelen felfedezni a színvegyületek keletkezését és hatását, és jaj a szobrászatnak, ha minden ifjú művész maga volna kénytelen rájönni a gipszminták vasvázának készítése módjára - abból tán még a gipszminták vasvázára való utalás megállhat, de mi köze ennek a szobrászathoz? Ellenben már csak félig-meddig állhat meg a színvegyületek keletkezésére és hatására való utalás, mert legfeljebb a festékkel való bánást lehet megtanulni, nem pedig a színnel valót, holott a festészet ennek a művészete. Azaz hogy megtanulni lehet, eltanulni is lehet, - de éppen ez az, amit a mûvészetben nem szabad. Mert az olyan festő, aki úgy fest, mint egy másik festő, nem művész, hanem mesterember."
 
És hogy mikor is zajlott tulajdonképpen ez a vita? Nos, Radó Antal A fordítás művészete című zseniális könyve 1909-ben jelent meg először, innen az első idézet. A szurkálódó replika szerzője meg nem más, mint maga a szintén zseniális Ignotus - a kritika a Nyugat 1910. évi hetedik számában jelent meg. Mint láthatjuk, egy évszázad sem volt elég, hogy a problémára megnyugtató válasz szülessen.

Bejegyezte: Komavary