2013. október 22., kedd

Pusztítók és építők – fantasztikus írói kiképzőtáborok itthon és a világban

Pusztítók és építők – fantasztikus írói kiképzőtáborok itthon és a világban

 

Kleinheincz Csilla 2012. november 12-én, a Sci-fi Napon elhangzott előadásának anyaga

Az első és legfontosabb kérdés, ami felmerül, ha bármilyen írótáborról vagy műhelyről beszélünk, hogy vajon az írás tanítható-e. Sokan vannak, akik határozottan állítják, hogy nem. De még azok az írók is tanulnak, akik önerőből fejlődtek, sok-sok elutasítás és tévedés után, és annak a tapasztalatnak egy részét, amit így felszednének, más is képes lehet átadni nekik. Hiszen a mentorok létét, lehetőségét elfogadjuk.


 
Van tehát lehetőség arra, hogy a tanulási folyamatot hatékonyabbá tegyük. Akiben van tehetség, szorgalom és kitartás, valamint van egy kis szerencséje, eljuthat a megjelenésig. Szögezzük le: írni valamilyen szinten mindenki tud, de míg a naplóján senki nem kéri számon a stílust, az érthetőséget és a helyesírást, amikor a megjelenés a cél, egy sor olyan elvárásnak kell az írónak megfelelnie, amihez nem árt, ha a technikáját is fejleszti.



A Milford-módszer

Mielőtt beszélnék a Clarionról vagy akár a magyar fantasztikus írói műhelyekről és táborokról, muszáj szót ejtenem a Milford Conference-ről, ahonnét ezek elindultak. Ez egy nyolcnapos írói műhely volt, amelyet Judith Merril, James Blish és Damon Knight indítottak az ötvenes évek közepén azzal az elgondolással, hogy a hivatásos írók számára is hasznos lehet, ha összegyűlnek megkritizálni egymás műveit és a szakmáról beszélgetni. Olyan szerzők vettek részt benne, mint Ben Bova, Harlan Ellison, Piers Anthony, Kate Wilhelm, Anne McCaffrey, John Brunner és Carol Emshwiller, a hétvégi látogatók között pedig ott volt Isaac Asimov, Robert Silverberg, Frederick Pohl, Arthur C. Clarke és Theodore Sturgeon is.

A Milford Conference az alábbi elven működött: mindenki elhozta a novelláit, amelyeket a többiek elolvastak, majd körbeültek, és szép sorban mindenki elmondta a véleményét. A neten keringő, és a Boncnokra is felkerült kritikusi lista többé-kevésbé a milfordi koncepciónak felel meg. Miután mindenki elmondta a magáét, a szerző is megszólalhatott, és megvédhette művét vagy éppen köszönetet mondhatott. A vita és beszélgetés csak ezután következett.



A Clarion születése

A Clarion Workshopot Robin Scott Wilson alapította 1968-ban a Clarion State College-ben (azóta Clarion Egyetem). Hat hetes nyári írói kiképzőtábor volt ez, kifejezetten novellákra kihegyezve, az első évben az alapító mellett öt előadó vezette a műhelymunkát: Damon Knight, Judith Merril, Fritz Leiber, Kate Wilhelm és Harlan Ellison. A diákok száma a kezdetektől fogva húsz körül mozog.

A Clarion tábor napirendje elég egyszerű volt: kilenctől délig vagy egy óráig négy-öt novellát végigkritizáltak a Milford-módszer szerint. Először a diákok beszéltek, aztán a meghívott előadó, és végül Wilson. A nap többi részében mindenki szabadon írhatott és olvashatott.


Az előadások hétfőtől péntekig zajlottak, a pénteki bulin az osztály ajándékkal búcsúzott az előadótól. Hétvégén vagy régi Clarionosok, vagy neves írók tettek látogatást, hogy az írásról és a tapasztalataikról beszéljenek, és felolvassanak a műveikből. Ez a rendszer még mindig fennáll.

Az első év tapasztalatait követően az utolsó két hetet már ugyanaz az előadó tartotta, részben azért, mert egy új előadóhoz mindig nehéz kezdetben hozzászokni, részben azért, mert az utolsó hét már felkészülés a „való” életbe visszatérésre. Néhány éven belül bebizonyosodott, hogy a hathetes program eredményes: a végzősök kezdtek rendre megjelenni. Az előadók pedig az előző években tapasztaltakat beépítették a következő évi programba, és ha szükséges volt, alakítottak rajtuk. A leckéket pedig mindig igyekeztek az adott diák képességeihez szabni. A meghívott előadók évről évre változtak, de például Kate Wilhelm és Damon Knight 27 évig oktattak folyamatosan. Állítólag ők voltak a legkeményebb tanárok, ugyanakkor rengeteget lehetett tanulni tőlük.

A Clarion Workshop persze nem csak a munkáról szólt, hanem barátságokról és szakmai kapcsolatokról is. A buli és a lazulás is mindig része volt az írótábornak. A diákok stresszét például hagyománnyá vált vízipisztolyozással vezették le, és volt olyan eset is, hogy valakit sellőnek beöltöztetve (tejszínhabba és stratégiailag elhelyezett gyümölcszselébe) végigkocsikáztattak a campuson, vagy éppen színielőadást rögtönöztek.

A Clarion azóta San Diegóba költözött. Az eredeti Clariont emlegetik Clarion Eastként is.



A többi Clarion

Mivel a Clarion befogadóképessége véges volt, és akadtak érdeklődők, akik számára a távolság is gondot jelentett, 1971-1973 között Vonda McIntyre vezetésével megszületett a Clarion West, de csak 1984 óta üzemel folyamatosan Seattle-ben J. T. Stewart vezetésével. 2004-ben megalakult, majd 2005 után kétévente került megrendezésre a Clarion South, Ausztráliában.

Noha a Clarion a leghíresebb fantasztikus írótábor és workshop, számos másik írótábor is működik szerte a világban, például a Viable Paradise, az Odyssey, a Hatrack River Writers Workshop (OSC-vel), az ArmadilloCon és mások.



A gyakorlatok

Az efféle írói workshopok egyik alapvetése, hogy az akadémiai és irodalmi megközelítés más, mint az írói analitikus megközelítés. Írás közben például az író ritkán fogalmazzák meg világosan a témájukat és dolgozzák ki a művük szimbolikáját. Az ilyen műhelyekben az írásokat átdolgozás alatt álló, átmeneti műveknek tekintik, és a fókuszba az kerül, hogyan épülnek fel a történetek, hogyan működnek az egyes részeik, hogyan illeszkednek egymáshoz és hogyan lehetne jobbá tenni a művet. Sok író számára nem létezik befejezett, csak elengedett mű. Amit fontos tudni, az, hogy melyik elengedett történet alkalmas arra, hogy kiadóhoz küldje az ember, és melyik tekinthető csupán tapasztalatnak.


A jó történetben a felszín és a mélység egymástól elválaszthatatlan egész. A szép nyelvezet, képek és szimbolika önmagukban nem eredményeznek jó történetet, de a rossz szóhasználat, furcsa mondatok egy mégoly érdekes és elgondolkodtató történetet is tönkrevághatnak. Ezért azok a diákok, akik pongyolán fogalmaztak, olyan gyakorlatokat kaptak, amelyek rákényszerítették őket arra, hogy elgondolkodjanak a szavak és mondatok jelentésén; a mondatpolírozóknak pedig előírták a gyors első vázlatot, aztán el kellett gondolkodniuk a történet velején.

Néhány példa:

  1. Vegyél egy papírt, és takard le az írásod többi részét egy mondat kivételével. Olvasd el! Vajon pontosan azt mondja, amit mondani akartál, semmi többet?
  2. Vedd ki az összes határozószót és melléknevet! Miután lecsupaszítottad a novelládat, menj vissza az elejére, és nézd meg, mely jelzőket rakhatod vissza, melyek azok, amelyek feltétlen szükségesek. Ha a legtöbb igéd határozószóval állt párban, akkor használj erősebb igéket!
  3. Ha a történet látszólag tökéletes, mégis eladhatatlan, próbáld kielemezni bekezdésenként! Bekezdésről bekezdése haladva írd le a margóra, mi történik vagy miről szól. Ha leírás, akkor írd mellé azt. Ha karakterábrázolás, azt. Ha egy történetben ugyanaz ismétlődik bekezdésről bekezdésre, az a történet statikus. Valaminek változnia kell.
  4. Gondolj életed legrosszabb élményére, és használd fel a művedben! Változtasd meg az összes objektív részletet, legyen a karakter másik nemű, idősebb vagy fiatalabb, a helyzet is legyen más, de tartsd meg az érzelmi töltetet! Most pedig tedd meg ugyanezt a legboldogabb napoddal!
  5. Válaszd ki egy olyan novelládat, amelyben három személy is szerepel egy konfliktusos helyzetben. Írd meg a jelenetet mind a hármuk szemszögéből!
  6. Írj egy-két oldalnyi tiszta párbeszédet! Mit tudsz elárulni a karakterekről csak a szavaik alapján? (Ne feledd, a drámaírók pontosan ezt csinálják.) 
  7. Írd le egy történet vázlatát a megoldással együtt. Aztán dobd el a megoldást, és írj új befejezést! Ha készen van, dobd el azt is, és írj újat! Az lesz az, amire az olvasó sem gondolt volna rögtön.



A gyakorlatok elvégzése mellett az egyes művek elemzéséből is sokat tanulhatnak a diákok. A Halál Vörös Vonalaként elhíresült vonalat az instruktorok ott húzták meg, ahol egy magazin szerkesztője abbahagyta volna az olvasást, majd elmagyarázták, miért épp ott telt be a pohár. Az előadások kitértek a különféle írástechnikai megoldásokra és módszerekre, amelyeket itt hosszú lenne felsorolni, más előadásokban már beszéltem róluk.

A Clarion Workshop hosszú történelme folyamán olyan írókat tudott soraiban, mint Ted Chiang, Kim Stanley Robinson, George Alec Effinger, Octavia Butler, Vonda McInyre, Kathe Koja, Lucius Shephard, Cory Doctorow. A program több volt számukra, mint kiképzőtábor: barátságok születtek, rengeteget tanultak az írásról és önmagukról. Voltak, akik az írásról akartak csak beszélgetni, mások társakra találtak. A Clarion hatása a teljes fantasztikus könyvkiadásban érződik: a szerzők és szerkesztők közös nyelvet kezdtek beszélni, egyre több szerző tudta, hogy néz ki egy kézirat, mi jelent a szerkesztői munka.



Fantasztikus írói műhelyek itthon

Az első komolyabb, Milford-módszert alkalmazó műhely itthon a Scriptorium (később Cohors Scriptorium) volt, amely egy kezdeti Valhallás próbaüzem után 2001-ben indult el, és hamarosan követte a többi Scriptorium is (amelyek kezdetben csupán számozásukban különültek el egymástól). Ezek működési elve a következő volt: egy-egy tanév alatt havonta egy meghatározott feladatra kellett egy novellát írni megoldásként, majd a havi találkozók során a Milford-módszerrel a tagok kivesézték egymás műveit. A feladatok olykor nem voltak egyebek kötött inspirációnál, máskor kifejezetten egy-egy írói fogás gyakorlására irányultak.

A Scriptorium rendszerét több írói műhely is átvette, ezt alkalmazta a Karcolat Scriptoriuma vagy az Enrawelli Scriptorium (még a nevükben is utalva rá), vagy a Delta Műhely (a mostani Írókör.hu). Több kiadvány is született ezekben a műhelyekben, a Cohors Scriptoriumhoz köthető az Anyrok alkonya/Lobogók hajnala kötetpáros, a Karcolathoz a Pillantás a pokolba című kiadvány, és gyakran előfordul, hogy egy-egy fantasy vagy sci-fi kiadványban ezeknek az írói műhelyeknek a tagjai jelennek meg.



Írótábor

Kifejezetten fantasztikus írótábort egyet ismerek, méghozzá az Írókör.hu nyári táborát, amely 2008-ban nyerte el mostani formáját, csak a napok száma gyarapodott, így például idén már hatnapos volt.

A tábor zárt, csak az Írókör.hu tagjai és a meghívott előadók és néhány vendég vehet részt benne, egyszerűen azért, mert bizonyos létszám fölött már nem lenne működképes. A programja részben hasonlít a Clarionéra, részben különbözik attól. Először is, nem kész novellákat véleményezünk, hanem feladatmegoldásokat. A feladatok a délelőtt és délután elhangzott írástechnikai előadáshoz kapcsolódnak, és általában azonnal, 15 vagy 60 perc közötti intervallumban kell teljesíteni őket. Ezután a szerző felolvassa a megoldást, a többiek pedig elmondják a véleményüket. Részletes visszajelzésre ilyenkor nincsen lehetőség, viszont az irányított gyakorlatok hasznosak. A tábor során születő novellákat ugyanakkor a Milford-módszerrel véleményezzük. Az utolsó este pedig a mókáé és a kacagásé.

Minden tábor tematikája kicsit más: 2008-ban Steve Barnes írástechnikai előadásaira épült, 2009-ben Damon Knight novellaírásról szóló anyagára, 2010-ben Ursula K. Le Guin stilisztikai gyakorlataira, idén pedig a kisregények voltak a középpontban.



Mire jó egy írói műhely?

Egy írói műhelynek illetve egy írótábornak számos előnye van, és rengeteg módon profitálhat belőle egy író. Először is, a gyakorlatok és kritikák miatt képes lesz analitikusabban, tudatosabban szemlélni saját műveit, új fogásokat sajátíthat el, felfedezheti gyengeségeit és erősségeit, olyan témákkal, hangvételekkel, nézőpontokkal kísérletezhet, amelyek komfortzónáján kívül esnek, és így a fejlődése is gyorsabb. Másfelől ez ilyen műhely megtanít arra, hogyan viselje az ember a kritikát, még mielőtt, úgymond, élesben, egy szerkesztőtől kapná meg. Hasonló érdeklődésű emberekkel ismerkedhet meg, akik ugyanolyan kételyekkel, félelmekkel és reményekkel küzdenek, mint ő, és szakmai kapcsolatok is kialakulnak, amelyek később a publikációban is segíteni fogják. Tudatosabban élheti meg, mit jelent írónak lenni, és felkészültebben alakítja a karrierjét: vagy rájön, hogy ezzel akar foglalkozni, és rákapcsol, vagy ráébred, hogy az írás számára hobbi – és azzal sincsen baj.

Jegyzet: Hanna  

*
Update: jelenleg ezt a módszert alkalmazzuk a Könyvmolyképző kiadó Íróiskolájában.
onsai