2013. október 30., szerda

A melodráma, mint érzelmi erőszak

Mi a különbség a drámai jelenet és a melodráma között?  Jordan Rosenfeld Make a Scene című könyvében különböző típusú jelenetekről ír, és a drámai jelenetekkel kapcsolatban kihangsúlyozza, mennyire fontos lehet, hogy a hűvös és forró érzelmek egyensúlyban maradjanak. Léteznek hűvös érzelmek, mint a sokk, a sértettség, a gyász, és léteznek forró érzelmek, mint például szenvedély, bosszú, árulás. Hűvös érzelmek esetén a dráma csendes, a szereplő az érzelem intenzitását úgy kezelheti, hogy egyszerűen visszafogja magát, esetleg összeszorítja a fogát, vagy elkullog. Ilyenkor az a veszély állhat fenn, hogy laposra sikerül a jelenet. Amikor viszont egy jelenetben túl sok forró érzelem gyűl össze, akkor melodráma fenyeget.



Egy drámainak szánt jelenet könnyen átcsúszhat melodrámába, amikor az érzelmi töltet olyan szentimentalizmusba csap át, hogy az olvasó inzultálva érzi az intelligenciáját. A melodrámára jellemző, hogy nem megmutat, hanem elmond. Nem felépít, hanem az olvasó arcába csap. A melodrámából hiányoznak a finom árnyalatok. Az olvasó torkán le akar gyömöszölni egy érzést, egy gyenge karaktert, vagy egy témát, anélkül, hogy mély, megalapozott munkát végezne.
  A kevesebb több elve érvényesül dráma esetében is. Ha az író hatást akar elérni, akkor meg kell tanulnia a finom ábrázolást. Hagynia kell, hogy az olvasó magától jöjjön rá dolgokra, ez az írás művészete. Apró elhintésekkel, gesztusok és képek közvetítésével nagyobb drámai hatást lehet elérni, mint sikítozó hölgyekkel és oszlopdöntögető megmentőkkel.
  
A melodráma tulajdonságai:

1. Szentimentalizmus – gondolj azokra a szívecskés képeslapokra. „Te vagy a mindenem – mondta szenvedélyesen a hős.” „A Föld nem forogna, ha nem lehetnék veled.” stb. Klisék, elcsépelt, érzelgős párbeszédek.

2. Hisztéria – sírás, sikítozás, túl mérges, túl érzelmes, túl hangos. Ha sokáig hagyod hisztizni a karakteriedet, elbúcsúzhatsz az olvasóidtól. (Ahogyan Orson Scott Card is írta, nem a szereplőidnek kell sírnia, hanem az olvasónak.) Ha ő nem sír, és kellene, az hatásosabb.

3. Óriási, irreális gesztusok, mint például egy romantikus film végén, ahol a hős hirtelen beszervezi a labdarúgó csapatot, hogy szerenádot énekeljenek a szíve hölgyének. Hollywoodban ez működhet, regényben aligha.

4. Mesterkélt, dagályos beszéd – olyan frázisok, amelyeket igazi emberek nem mondanának egymásnak. Gyakran amikor egy karakter túl melodrámainak tűnik, rosszul megírt párbeszéd az oka. Ne beszéljenek dagályosan se, mint valami dívák és bárók.

5. Hirtelen reakciók – amikor a karakter túl váratlanul, alaptalanul változtatja meg a hozzáállását. Az addig gyávából hirtelen bátor lesz, a gonoszból kedves.

6. Dagályos leírás – a jelzők és határozószavak túlzott használata

Hogyan takaríthatod melodrámáktól az írásodat?
- Vizsgáld meg a jelenetek érzelmi töltetét, és figyeld meg, hogy a szereplők nem harcolnak, vádaskodnak-e szappanoperába illően. A szerelmesek nem túl pazarak a kifejezéseikkel? A karakterek ne beszéljenek többet az érzelmeikről, mint amennyit be is bizonyítanak, megmutatnak. Mérd meg a jeleneted hőmérsékletét, ha túl forró, hűtsd le.
  - Olvasd fel hangosan a párbeszédeket. Dehogyis! Inkább olvasd fel másoknak. Beszélnek így az emberek egymáshoz?
- Finomíts a karakter viselkedésén, vedd ki hősnődből a dívát, hősödből a herceget. A magatartásnak a motivációból kell fakadnia, nem üres, mesterkélt viselkedésből.
- Alapozd a valóságba a gesztusokat, tedd őket hihetővé. Az jó, ha a szereplők merészek és szenvedélyes jellemek, de gondold meg kétszer, mielőtt valószínűtlen dolgokat vinnének véghez.
- Egyenlítsd ki a szereplőket – egyik karakter se legyen életnagyságúbb, mint a másik. Ha például a gonosz vagányabb fickó, mint a jófiú, azzal csak összezavarod az olvasó elköteleződését. 

(ford. Bartos Zsuzsa)